szabodenesnk

Idősgondozás

Idős és fogyatékos személyek házi ápolása, gondozása Nagykanizsán.

Idősgondozás Nagykanizsán

 

Friss topikok

Vida Ildikó nem csak okos,de humorérzéke is van.

2014.11.07. 13:02 szabodenesnk

disquscdn.cm_képe.jpgFoto:disquscdn.com

Sok munkahelyen áldásnak tartanák, ha a főnök nem csak "okos" lenne, de rendelkezne kellő mértékű humorérzékkel is. Tudományos kutatások támasztják alá, hogy ahol sokat nevetnek az emberek, ott a munka hatékonyabb, a dolgozók szívesebben vállalják az esetleges túlmunkát, és nem fogják fel olyan nyomasztóan a legszigorúbb követelményeket.

Márpedig a NAV esetében most ez lesz, a NAV elnökének nyilatkozata szerint.

"Vida egészen pontosan ezt mondta:

a NAV-ot, a munkatársaimat és engem is korrupcióval vádoltak meg, és olyan drasztikus diplomáciai eszközhöz nyúltak, hogy nyilvánvaló: mindezt nagyon komolyan kell vennünk. Megígérem, komolyan vesszük. A vizsgálati csoport munkáját személyesen én fogom felügyelni, és természetesen az összes jogszabály legszigorúbb betartásával és betartatásával fogjuk végezni ezt a feladatot is. Fel kell tárnunk, hogy valójában mi az amerikaiak problémája, miután hiába kérjük mi, hiába kéri a kormány, nem mondanak semmi konkrétumot."

Evvel kapcsolatban pár javaslatom lenne Varga Mihály miniszter úr felé:

Ezentúl minden évben legalább egyszer kötelezzék a vállalkozásokat, az adóalanyokat arra, hogy saját magukat a legszigorúbb előírásoknak megfelelően ellenőrizzék. A feltárt hiányosságokról pedig írásban tájékoztassák közvetlenül a minisztériumot.

Mivel mindenki jogkövető magatartást tanúsít, eleget tesz a kötelezettségének, ami persze azt is jelenti, hogy hiányosságok nem lesznek, ahogyan jogsértések sem, hiszen magukat ellenőrzik.

Hogy mi az előnye ennek a javaslatnak?

1. Nem kell egy gigahivatalt fenntartani, ami már önmagában hordozza a korrupció és a visszaélés lehetőségét.

2. Nem kellenek NAV ellenőrök, így nem kellene fizetni őket. A megtakarításból a zalai zsákfalvakban stadionokat lehetne építeni.

3. Egyszeriben javulna a statisztikai mutatónk, hiszen egy cég sem fog hiányt feltárni, ezzel a legjobbak közé kerülnénk nem csak az Unióban, de a rothadt kapitalista Amerikát is magunk mögé utasítanánk. Sőt, erkölcsi jogalapunk lenne így arra, hogy a korrupt amerikaiakat kitiltsuk Magyarországról

4. Emelkedne a konferencia turizmus: hozzánk járnának a világ minden tájáról szakmai tapasztalatot gyűjteni.

5. Nem kellene lemondania senkinek, ha mégis valamilyen okból kiderülne, hogy egyes adóalanyok mégsem valós adatot küldtek be, hiszen nem ellenőrizi senki sem.

6. Nem lesz szükség egy újabb "hosszú bájtok éjszakájára sem".

Szólj hozzá!

Címkék: NAV Szabó Dénes Nagykanizsa Korrupció Vida Ildikó Vida Ildikónak van humorérzéke

Érted haragszom, nem ellened

2014.04.08. 15:56 szabodenesnk

választás.png

Na, ez is megvolt, mármint az áprilisi országgyűlési képviselő választás. Erre az eredményre igazán senki sem lehet büszke, de legfőképpen nem az ellenzék.

Az nyílt titok volt, hogy a választást az új eljárási rend szerint csak a Fidesz nyerheti alacsony részvétel mellett. Egyszerű matematikai számítás alapján dolgozta ki a kitalálója. Vegyük sorra a tényeket!

Adott egy Kubatov lista, amely szinte naprakész állapotában jelzi a Fideszre szavazók számát. Adottak a statisztikai adatok az előző választások részvételi arányáról. Adottak a közvélemény kutatási adatok a többi párt népszerűségéről.

A Fidesz rendelkezik kb. 2.2-2.5 millió biztos szavazóval. A két nagyobbik ellenzéki párt kb. 1.2 millió biztos szavazót tudhat magáénak. Ebből adódik a megoldás, a képviselők számának csökkentése és az egyfordulós választás bevezetése. (ezt még kommunikálni is lehet a takarékosság jegyében)

Egy 60 %-os részvétel azt jelenti, hogy mintegy 4.8 millió szavazó járul az urnák elé. A biztosan szavazók összlétszáma jelen esetben közel megegyezik a szavazók számával. Természetesen némi szórás, illetve eltérés lehetséges, de az arány nem igazán változik. Tehát ebben az esetben már simán hátradőlve figyelheti a Fidesz az eredményeket, hiszen a szavazatok közel 45-50 %-a az övék lesz, míg az ellenzék egymást gyengíti. Második forduló nincs, így a legtöbb szavazatot kapott képviselő a befutó.

Ehhez a támogatást a média és a hihetetlenül erős Fideszes kommunikáció adja. A Fidesz ez mellett azzal is tisztában van, hogy kik azok, akik politikailag aktívak, vagyis a választási hajlandóságuk magas és befolyásolhatják a kimenet eredményét. Ilyenek a nyugdíjasok, a közalkalmazottak, illetve az átlag felett keresők. Az inaktívak körébe tartoznak az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, A gazdaságilag hátrányos helyzetű településeken élők, a munkanélküliek. Pontosan azok, akikről a kormány valahogy "elfelejtett" gondoskodni. Ma, Magyarországon közel 4 millió ember él a létminimum környékén, vagy az alatt. Ez a réteg az, aki úgy gondolja, mindegy ki van/lesz hatalmon, nekik úgysem lesz jobb. Jövőkép hiányában nehezen motiválhatók.

A baloldalnak ezeket figyelembe véve kellett volna felkészülni a kampányra, a stratégiát úgy kialakítani, hogy azt a választói réteget, amelyről a hatalom lemondott, mozgósítani tudja.

Ehhez képest láttunk egy tipródó, töprengő, elképzelés nélküli pártot. Az önmagában nem alternatíva, hogy le kell váltani az Orbán kormányt. És? Utána? Hová, merre? Ezt a bizonytalanságot is remekül használta ki a Fidesz, hiszen az összes médium arról szólt, hogy a baloldal nem tudja ki legyen a vezetője, hogy megy a koncért a harc. Az kétségtelen, hogy az új választási eljárási törvény miatt, már az első fordulóra meg kellett keresni a szövetségeseket. De nem így, ahogyan az MSZP tette. Nyilvánosság előtti üzengetés, téged nem veszünk be magunk közé, aztán mégis. A Fidesz erre is lecsap. Minden hír azzal kezdődik, hogy Gyurcsány és Bajnai, az ország tönkretevői akarják újra irányítani az országot. Gyurcsány maga az ördög a jobboldali szavazó szemében. Igaz, arról senki nem beszél, hogy volt egy világválság annak idején, hogy most nincs de a mutatóink még mindig ugyanott vannak, ahol Bajnai idejében, de nem is ez a fontos, hanem a kommunikáció. Előkerül az öszödi beszéd újra meg újra, hogy hazudtak reggel éjjel, meg este, miközben a Fidesz kormány ugyanazt teszi, Sunyin aláírják a paksi szerződést, amit az orosz hírekből tudtunk meg. De ezt elnyomja Öszöd szelleme.

A baloldal hibázott. Nem kicsit, nagyot. Le kell vonni a tanulságot. Ha kell legyen személyi következménye a történteknek. Ki kell alakítani - bár jelen körülmények között nem könnyű - egy olyan kommunikációs csatornát, egy kommunikációs stábot, amely felveszi a versenyt a Fideszével. Egy baloldali kormány, egy Fideszes ellenzékkel belebukott volna a trafikmutyiba, a magánnyugdíj pénzek elsíbolásába, vagy bármelyik intézkedésbe, amit a Fidesz kormány megtett.

Érted haragszom, nem ellened! Ez annak a 3 millió embernek szól, akik rendszerint elégedetlenek a sorsukkal, a társadalmi helyzetükkel, de mégsem élnek a lehetőséggel, hogy legalább beleszóljanak abba, kik irányítsák az országot. Sokan panaszkodnak, hogy napról napra nehezebben élnek meg, hogy diszkriminálják, burkoltan vagy nyíltan megfenyegetik őket, most mégis hallgatnak.

Amennyiben a 3 millió szavazásra jogosult leadta volna a voksát - és most mindegy kire - akkor vagy gyengítette volna ezzel a hatalmat és rákényszerítette volna a párbeszédre, konszenzusra, vagy legitimálta volna a győztest.

Mert ne legyen kétségünk, sokat fogjuk hallani megint: kétharmados többséggel hatalmazott fel bennünket az ország népe..... Pedig csak 46 % alkotja ezt többséget. Akik leadták a voksukat, azok 54 %-a Fidesz ellen szavazott. Jogilag legitim a kormány, viszont el kell gondolkodniuk a korlátlan hatalom gyakorlásáról, a jogszabályok semmibe vételéről, a gránit szilárdságú alaptörvény önkényes, személyre szabott változtatásáról.

Szabó Dénes Nagykanizsa

Szólj hozzá!

Címkék: összefogás szabodenesnk Demokrácia Nagykanizsa Szabó Választás 2014

Kocsis Máté megmagyarázza

2013.10.01. 21:37 szabodenesnk

image.jpg

Kocsis Máté különös logikával közelíti meg a baja eseményeket.

Véleménye szerint, mivel az MSZP jelöltje most több szavazatot kapott, mint az előző választások alkalmával, így nem is a Fidesz követett el választási csalást, hanem az ellenzéki összefogás.

Hozzá tette azt is, hogy aki több szavazatot kapott, annak mi érdeke lett volna befolyásolni az eredményt?

A Fidesz szóvivőinek gátlástalan hazudozásain edződtem, de ez nekem már erős volt. Az eszébe sem jutott Kocsis Máténak, – a hajléktalanok nagy barátjának – hogy azért kapott a Fidesz több szavazatot, mert befolyásolták a választók akaratát és nem fordítva?

Kocsis Máté még azt is elhiteti a nézővel, hogy a Lungo Drom vezetői, az ellenzéknek szállítatták a szavazókat. Ami azért is meglepő, hiszen a Lungo Drom a Fidesz szövetségese.

Megérdemeljük e nagyszerű embert és kormányát. Az, hogy teljesen hülyének néz minket ártatlan tekintettel nem számít.

Szólj hozzá!

Címkék: választás Baja szabodenesnk Demokrácia

Szobordöntés

2013.10.01. 18:25 szabodenesnk

IMG_0011.JPG

Taktikai hibát követett el Bajnai Gordon, amikor részt vett a Szolidaritásért Mozgalom rendezvényén. Bár az Orbán szobor ledöntésekor már nem volt jelen, de tudott róla, hogy ez lesz a fő aktus a rendezvényen.

Taktikai hibát követtek el a szervezők, hiszen így a hét vége most nem a bajai eseményekkel foglalkoztatta a közvéleményt, hanem mindenki hamar ráhasalt erre a hírre, ezzel látensé tette a bajai fideszes választási csalást.

Az egész kormányoldal megmozdult. A média túlharsogja az eseményt. Ugyanis nem történt más, minthogy ledöntöttek egy bálványt. Igen, egy bálványt. Nem felakasztották, nem megégették, csak a képzeletbeli szobrát döntötték le, mint egykor Sztálinét. Ez a diktátorok sorsa. Ne legyen kétsége senkinek, hogy Észak-Koreában nem így lesz majd, ha eljön az ideje.

Azt értem, hogy a jobboldal hevesen tiltakozik, megvan rá az okuk. Viszont nem értem a baloldalt, nem értem a liberálisokat. Igenis, jó értelembe véve agresszívnek kell lenni egy olyan hatalommal szemben, amely minden jogi eszközt felhasznál a hatalma bebetonozása érdekében. Teszi mindezt úgy, hogy közben korlátozza a jogokat, kisajátítja a médiát, új választási törvényt dolgoz ki, átrajzolja saját ízlésének és érdekének megfelelően a választókerületeket. Saját érdekében felhasználja a határon túl élőket, miközben nem biztosítja ugyanazon jogokat a külföldön munkát vállalóknak. Azt is meg kell mutatni az embereknek, hogy nem kell félni, nem kell behódolni.

Ma, Magyarországon bizony félnek az emberek. Félnek a véleményük kimondásától, mert elveszíthetik a munkájukat, mert tudják, hogy aki nem működik együtt a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, annak bizony hátránya keletkezhet.

IMG_0010.JPG

De nézzük a tiltakozókat. Ugyan mióta lettek ennyire érzékenyek a közélet szereplői?

IMG_0016.JPG

IMG_0017.JPG

2006-ban Gyurcsány bábút égettek, miközben énekelték: „ Ég a Gyurcsány ég. El ne aludjék! Aki lángot látni akar benzint hozzon még”.  Amikor divat volt a paradicsommal és tojással való dobálózás, Orbán Viktor csak annyit mondott:  Ez egy bevett szokás. Ha nem tetszik a darab, megdobálják a színészeket. A napokban leköpték Gyurcsány Ferencet a jobboldali szimpatizánsok. Baján, a Fidesz pártigazgató első emberének vezetésével magnóról, kihangosítva gágáztak miközben Bajnai Gordon beszélt.

Kérdezem, hol voltak akkor a ma tiltakozók? Akkor miért nem emelték fel a hangjukat? Miért nem ítélték el Kósa Lajost, aki szerint zene füleinek a „buzimszp”? Most miért csodálkoznak és meglepettek?

Nekem az a véleményem, hogy mindenki ellen olyan módszerrel kell fellépni, amivel él. Ha a hatalom arrogáns, legyünk mi is azok.  Ha a félelem vezérel minket, ha meghunyászkodunk, akkor az elitnek teszünk szívességet. Ne tegyük!   

2 komment

Címkék: Orbán Viktor szabodenesnk Demokrácia Nagykanizsa Szabó Szobordöntés

A tranzakciós illeték hozadéka

2013.09.07. 15:15 szabodenesnk

Varga Mihály bejelentette, hogy a költségvetés stabilitása érdekében a tranzakciós adót a duplájára emelik készpénz felvétel esetén és egyben eltörlik a 6000 Ft-os felső határt. A banki utalások esetében az emelés 50%, azaz kettőről három ezrelékre módosul.
Örülhetnénk is a hírnek, hiszen kormányunk és pártunk ismét tanújelét adta annak, hogy ők az egyszerű állampolgárok érdekeit nézik és ezért nem a zemberekkel fizettetik meg az elqurt szabadságharc és gazdaságpolitika árát, hanem a rohadék tőkésekkel, akiket semmi más nem érdekel, csak a profit. 
Azt viszont már a kormány sem tudja garantálni ígérete ellenére sem, hogy a bankok átterheljék az ügyfelekre a költségeik emelkedését. Ezt bizonyítja a bankok által közölt szolgáltatási díjak emelése. Akkor viszont adódik a kérdés: ki is fizeti meg a bankokra kirótt terhet? Csak nem a zemberek?
Mi lehet, lesz a következménye a helyenként akár 40%-os emelésnek? Mennyivel több pénz folyik majd be ezzel az emeléssel a költségvetésbe? Ezekre a kérdésekre az ügyfelek adják meg a választ. A válasz pedig kezd körvonalazódni.
Egyre több nyugdíjastól hallom, illetve kérdezik, hogyan lehet a nyugdíjat postán utaltatni? A válasz egyszerű. Csak egy levél a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz és egy hónap múlva a postás hozza a pénzt. Ugyanis nem minden nyugdíjas, vagy idős ember demens. Annyira legalábbis nem, hogy ne tudná kiszámolni, mennyibe is kerül neki a tranzakciós illeték bevezétse és emelése  miatti költségnövekedés.
Amennyiben egyre több nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő állampolgár dönt arról, hogy megszűnteti a bankszámláját, a kormány számítása milliárdos nagyságrendű eltérést fog mutatni a valójában megfizetett adó viszonylatában. Ennek következtében aztán vagy tovább strófolják az adó mértékét, vagy újabb ötlettel egy másik, olyan tipusú terhet jelentenek be, ami alól nehéz kibújni. Mindezt persze úgy kommunikálni, hogy az emútnyócév miatt, de nem a  zemberekkel megfizettetve.
Mert Magyarország jobban teljesít.

Szólj hozzá!

Címkék: nyugdíj szabodenesnk Varga Mihály Tranzakciós illeték

Miniszterelnök Úr! (egy videó üzenet szövege)

2013.03.24. 17:49 szabodenesnk

A Facebookon megalakult csoport arra kéri az embereket, hogy videón üzenjenek Magyarország miniszterelnökének. Az alábbi szöveg, egy ilyen üzenet tartalma.

Miniszterelnök úr!

A protokoll ellenére sem tudom Önt a tisztelt jelzővel megszólítani. Önnek, mint jogásznak tudni kell, hogy bármit beemelhet az alaptörvénybe a kétharmad, te a tiszteletet nem. Azt ki kell érdemelni. Önnek, ez nem sikerült.

Sok embertől hallom, hogy Orbán Viktor mennyit változott ’88 óta, vagy, hogy az akkori Orbán vitatkozna a mai Orbán Viktor miniszterelnökkel, de szerintem tévednek. Ön semmit nem változott. Ön mindig és mindenhol úgy szerepelt, ahogyan az érdekei megkívánták. Ön megvalósította fiatalkori álmát, hogy egy nemzet vezére legyen.  Egy olyan nemzetet álmodott meg magának, ahol mindenki, mindenkor az Ön akaratának megfelelő módon tevékenykedik. Ezt Ön is elismerte akkor, amikor kijelentette, hogy nem a diktatúra ellen harcol, hanem azok ellen, akik megvalósították. Világos beszéd. Addig kell harcolni ellenük, amíg Öné nem lesz a teljes hatalom, ahol nincs kontroll, nincs ellenkezés, csak a NER mindenhatósága.

Az sem baj, ha nem mindenki ért ezzel egyet. A kétharmados többség simán túl lép ezeken. Ami alkotmányellenes, azt beteszik az alaptörvénybe olyan értelmezéssel, hogy az Alkotmány Bíróság azt nem vizsgálhatja.  A gránit szilárdságú alaptörvényünk, negyedik módosításával Ön átlépett egy határt. Egy olyan határt, amit egyre több polgártársam elítél, amit egyre többen bírálnak külföldről, de ez Önt nem érdekli, sőt, fel van háborodva, mondván kinek mi köze van hozzá. Ez az alaptörvény módosítás negatív szabadságjogokat sért, embereket, csoportokat aláz meg. Egy kormánynak, a társadalmi problémákra adott válasza nem lehet kirekesztés. Evvel legfeljebb elodázható a válasz és látensé teszik a problémát, ami attól még valóságos marad. Szociális és szociálpolitikai kérdésekre nem lehet rendészeti válasz. A hajléktalanság kriminalizálása nem oldja meg az alapkérdést. Attól még lesznek hajléktalanok, lesznek fedél nélküliek. Igaz, nem rontják az országról kialakítani akaró képet, mert kivonulnak a külterületekre, az erdőkbe, mint Mária Terézia idejében a cigányok. Ön olyan országot akar, mint Észak-Korea, ahol minden a legnagyobb rendben megy, ahol a vezér kegyeitől függ az emberek sorsa.

Az alaptörvény módosítása családok százezreit alázza meg és hozza hátrányos helyzetbe. Mi köze van a hatalomnak, hogy ki hogyan és kivel lesz boldog? Egy olyan országban, ahol a melegfelvonulást minden eszközzel meg akarják akadályozni, ez nem meglepő, de vegye már észre, hogy az életviszonyok meghatározása ebben a kérdésben magánügy és nem a hatalom feladata.

Önök szétverik az oktatás egészét, de különösen a felsőoktatást. Valamikor pontosan ennek ellenkezőjéért harcolt. Igaz, azt Öntől tudjuk, hogy soha ne azt nézzük, amit mond… A jelenlegi hatalomnak, - akár csak a kádári rendszernek - nem érdeke, hogy az értelmiség aránya növekedjen, mert az sokat tud kellemetlenkedni, mert ők kérdeznek, mert ők érvelnek, ami Önnek természetesen nem tetszik.

De nézzük, mi jellemzi az Ön tevékenységét általában. Politikai tisztogatás. Az ellenzéki politikusok elleni koncepciós perek. A Magánnyugdíj Pénztárak vagyonának lenyúlása. Az államadósság növekedése annak ellenére, hogy az adóterhelés nőtt. Az adójóváírás megszüntetése, a reáljövedelmek csökkenése az átlag, vagy az alatt keresők esetében. Forgalmi és fogyasztási adók növelése, chips,- telefon,- biztosítási adó, tranzakciós illeték bevezetése, a gazdaság recesszióban, a tervezett beruházások, befektetések elmaradtak. Ön büszke a minimálbér 20 ezres növelésére. Büszke is lehet, hiszen az államháztartás gyarapítja ez az összeg, mert a minimálbér alig 2 ezer Ft-tal emelkedett a valóságban, a három év alatt, míg a reálértéke csökkent.

Miniszterelnök Úr! Az, hogy az ország ilyen helyzetben van, az Ön felelőssége. Az, hogy a társadalom ilyen mértékben megosztott, hogy az ország milliárdos nagyságrenddel drágábban finanszírozza , szintén.

Egy biztos. Az álma megvalósult abban az értelemben, hogy a történelemben a nevét Rákosi Mátyással együtt fogják tanítani, hogy az Ön diktatúráját Kubával, Észak-Koreával fogják összehasonlítani. Reményeim szerint azt is megírják ezek a tankönyvek, hogy Önt elsöpörte a népharag.

Üdvözlettel Szabó Dénes Nagykanizsa

Szólj hozzá!

Címkék: Orbán Viktor Videó szabodenesnk Szabó Dénes nagykanizsa

Laci, te nagyon hülye vagy, de legalább nem szégyelled

2013.03.18. 16:53 szabodenesnk

kover_laszlo_mszmp_k.jpg

Kövér László ismét megnyilatkozott. Az nyilvánvalóan látszik és mérhető, hogy a Fidesz népszerűsége a rezsicsökkentés hatására nőtt. Tehát ütni kell a vasat és kommunikálni, hogy micsoda harc folyik a csökkentés érdekében az ellenséggel olyannyira, ha kell a Fidesz a bukást is vállalja.

Szép átvezetés ez az alaptörvény módosítása miatti tiltakozásnak. Szerinte ugyanis nem a „korábbiakhoz képest jelentéktelen változásokat hozó” módosítás az igazi ok, hanem a rezsicsökkentés. A rezsicsökkentés, amit a komcsik minden áron megakarnak akadályozni, mert azok a zemberek ellen vannak. Ebben az aljas tevékenységükbe bevonják még a teljes nemzetközi baloldalt. Arra nem gondol Kövér, hogy ennek bizony súlyos ára lesz, amit mégiscsak a zemberek fognak megfizetni. Mert hiába mondja, hogy a kormány tőke és befektető barát, ha a gyakorlatban ennek ellenkezőjét teszi. Amikor egy miniszterelnök kijelenti, hogy megmutatja ezeknek a cégeknek, hogy még kevesebbet fognak keresni, az taszítja a tőkét és a befektetőt. Tőke és befektetők nélkül pedig nem lesz gazdasági növekedés, nem lesznek új munkahelyek, nem lesz több a járulék és adóbevétel, aminek következménye ismét megszorítás lesz.

Kövértől nem idegen a kommunista gyűlölet, de általában a másképpen gondolkodókkal szemben is. Bár az identitása nem magyarázza ezt a jelenséget, mivel a családja nagyobb része baloldali. Ő maga is dolgozott az MSZMP KB Társadalompolitikai Intézetében. A MITOSZ alelnökeként Gyurcsány Ferenccel együtt a demokráciáért „küzdött”.

Állítása szerint Ő akkor azok a baloldali apukák ellen követelt demokráciát, akiknek a gyermeki a Fidesz székháznál demonstráltak. Csakhogy akkor diktatúra volt, most demokrácia. Az eszébe sem jut, hogy ezek a fiatalok éppen a demokráciáért küzdenek és a kialakulóban lévő diktatúra ellen tiltakoznak. Egyébként honnan tudja a személyes adatait a tiltakozóknak, milyen nyilvántartás alapján állapította meg, hogy azok szülei komcsik? Kövér esetében a kora nem indokolja az elhülyülést. Pedig ez vagy a demencia jele, vagy a mérhetetlen gyűlöleté, amely azon embertársai ellen irányul, akik nem a NER emberei. Számos jelét tapasztalhattuk meg eddig is, mint például Schmitt Pál esetében, ahol a „nyikhaj, tollforgató terroristák” voltak a botrány okai, nem pedig a csalás miatt megbukott Fidesz alelnök.

Kövér helyesnek tarja a feljelentést, mert a törvénytelenség szerinte megengedhetetlen. Bizonyára így érzett akkor is, amikor éppen kordont bontottak.

Laci, talán ezért nem fogadnak lassan sehol, mint ahogyan a bajor parlament elnöke sem, pedig az európai párttársad, így nehéz őt komcsinak tartani. Te ezért otrombának tartod, magadban nem is keresed az okot. Sokkal egyszerűbb megint puccsról beszélni, de majd a barátoddal, az antiszemita gyűlölködő Bayer Zsótival szerveztek egy újabb békemenetet és megmentitek a hazát a gaz ármánytól.

Laci, nem az a baj, hogy ilyen vagy. Sokan vannak ilyenek. Az a baj, hogy Te az ország egyik első embere vagy. Ez a szégyen.

1 komment

Címkék: Kövér László szabodenesnk Szabó Dénes Nagykanizsa Igazmondás

Orbán Viktornak elment a józan esze?

2013.03.11. 13:49 szabodenesnk

2013. március 11-én a parlamentben felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök, Magyarország nem hagyja magát címmel. Mindenki tisztában van azzal, hogy közelednek a választások és valamit mutatni kell a zembereknek. Ilyen a rezsicsökkentés kérdése is. Azok után, hogy a független magyar bíróság a gázszolgáltatóknak adott igazat a kormánnyal szemben, a kabinet új stratégiát dolgozik ki. Ezt már megszoktuk Orbántól, hogy ami nem megy szép szóval, törvényesen, azt a jogalkotással megoldja. Azon kívül, hogy roppant populista módon nyilatkozik meg a szolgáltatókról, a piacgazdaság elemi szabályaival szembe megy. A szocializmus legszebb idejét idézi a fenyegetés, miszerint még tovább terhelik a szolgáltatókat és majd a kormány megmondja, hogy mit és mennyiért termelhetnek és mennyit kereshetnek rajta. A legriasztóbb mégis a bíróság nyílt támadása volt. Orbán Viktor botrányosnak nevezete a bíróság ítéletét. Tette ezt a magyar parlamentben, mint miniszterelnök. Itt valóban nincs már kontroll, nincs konszenzus, csak erő, a kétharmados parlamenti többség.

Szólj hozzá!

Címkék: populizmus Orbán Viktor rezsicsökkentés

CÖF BLÖFF

2013.03.01. 21:20 szabodenesnk

Megjelent a hír, hogy a Békemenet elhalasztja a március 9-re tervezett demonstrációt, amelyet az MSZP meghívására hazánkba érkező román miniszterelnök, Viktor Ponta ellen szólt volna.

Több okból is meglepő a hír. Egy békemenet, ahogyan ők definiálták magukat nem valami ellen, hanem valami mellett – történetesen az Orbán kormány – állnak ki. Ennek ellenére megtapasztalhattuk, hogy közpénzekből azért futja erejükre Orbán Viktor lehetséges ellenfelének, Bajnai Gordonnak a lejáratására. Buszokon, óriásplakátokon egyaránt gyalázzák (igaz, mindez a béke jegyében) a volt miniszterelnököt.

Ami igazán meglepett, az a hír magyarázata. Állítólag súlyos provokációra készülnek a békés tiltakozók ellen és nem szeretnék a szervezők, hogy bárkinek baja essék. Ez igazán méltányos a szervezők részéről. De! Honnan az információ? A magyarázat szerint a titkosszolgálattól.

Nos, innen izgalmas a dolog. Hogyan kerülhet titkosszolgálati jelentés a CÖF szervezőihez? A CÖF, mint civil szervezet deklarálta magát, politikától mentesnek, pusztán a demokrácia megőrzésért és az Orbán kormány megvédését tűzte ki célul. Amennyiben nincs kapcsolata a politikával, vajon ki jutatta ki az információt és milyen csatornán keresztül? Hol van most Lázár János? Miért nem nyilatkozik ebben az ügyben?

Gyanítom, hogy ez csak egy blöff a szervezők részéről. Úgy gondolom, hogy az Orbán hívők akár Mekkáig gyalogolnának a Vezér iránti elkötelezettségüket és rajongásukat bizonyítandó. Ez a Viktor Ponta elleni megmozdulás viszont nem hozza lázba a tömegeket. Túl kínos lenne szembesülni avval, hogy nem tudják a százezres létszámot produkálni és csak pár ezer ember lézengene ott. Egy fél ország röhögne a nagy Békemeneten. Hiányzik a motiváció. Itt ugyanis nem Orbán mellett, hanem valaki(k) ellen kellene tiltakozni. Márpedig ha Orbán nincs benne, akkor az érdeklődés lanyhul. Ezt a presztízsveszteséget nem engedhetik meg az eddigi (bár Gyulán sem volt már igazi) sikerek ismeretében. Így ki lehet szállni még időben, igaz, hogy még ezen is nyerni akarnak, hiszen az ok a füles: súlyos rendbontásra készülnek egyesek

Szóval ez egy blöff. CÖF BLÖFF

Szólj hozzá!

Címkék: Blöff Békemenet szabodenesnk CÖF Szabó Dénes nagykanizsa

Zsiga Marcell házra valója

2013.02.26. 18:34 szabodenesnk

A fideszes Zsiga Marcell kellő magyarázatot adott arra, honnan volt pénze házvásárlásra - közölte Rubovszky György, a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. A bizottság kormánypárti szavazatokkal úgy döntött, hogy nem rendel el vagyonnyilatkozati eljárást.

Látja, én még fére is tudok tenni egy házra valót 

Zsiga Marcell fiatal kora ellenére megtanult takarékoskodni. Olyannyira, hogy több pénzt tud félretenni, mint amennyit hazavisz. Nem is tudom, hogy miért nem ő van Matolcsy helyén? Ilyen sámánok kellenek nekünk, akik tudják a pénzt fialtatni. Marcell nem csak álmodik tündérországról, hanem bizonyít is, hisz' ott a ház. Mint a horgász milliomos, akinél vagyonosodási vizsgálatot indított a NAV. Arra a kérdésre, hogy honnan volt pénze a házra, azt válaszolta: kifogta az aranyhalat és az teljesítette a kívánságát. Hogy mivel tudja ezt bizonyítani? Hát itt a ház, nemigaz?

Szóval tud a Marcell és roppant bátor. Vagy nagyon biztonságban érzi magát. Ugyanis a NAV már nem fogad el magyarázatot, hanem bizonyítékot kér. Ha én arra hivatkozok, hogy a szüleimtől kaptam a pénzt, hiába a tanúk aláírása, a hatóság csak akkor ismeri el, ha az összeg banki átutalással jutott hozzám. De ugyanez vonatkozik a magánszemélytől kapott kölcsönre is. Ugyanakkor a vagyonnyilatkozatokban sorra látható, hogy a politikusok egy része magánszemélyeknek tartozik. Ami két szempontból is aggályos. Egyrészt, ha valaki tartozik valakinek, akkor valamilyen szinten elköteleződik és gyaníthatóan ellenszolgáltatást várnak tőle. Másrészről felveti a NAV felelősségét, mivel nem vizsgálják, hogy a kölcsönadó vajon miből és hogyan ad kölcsön. Zsebből, vagy bankon keresztül, hogy annak nyoma legyen, akárcsak a halandó vállalkozónál, vagy magánszemélynél.

Arra azért kíváncsi leszek, mikor indít a NAV vagyonosodási vizsgálatot Zsiga Marcell ellen?

Szólj hozzá!

Címkék: vagyonosodás NAV szabodenesnk Zsiga Marcell

süti beállítások módosítása