Szociológia tanulmányaimból tudom, hogy egy térség gazdasági helyzetét az ingatlanárak hűen tükrözik. Szeretve tisztelt tanárom mondta, hogy egy ingatlanközvetítő árai adják a leggyorsabb eredményt, amennyiben vizsgálni akarjuk a térség gazdasági állapotát. Természetesen ez sarkos megfogalmazás, de a lényeg benne van, nehéz vele vitatkozni.
Munkám során rájöttem, hogy nem csak az ingatlanárak, de kultúrára fordított összeg is sokatmondó. A vidéket járva egyre több kulturális intézményt ismertem meg. Egy valami közös bennük. A csökkenő támogatás és az egyre kevesebb résztvevő az intézmények által kínált fizetős programokon. Kár lenne tagadni, hogy a kultúra is egyfajta áru, amit egyre kevesebben tudnak megfizetni. Sok intézményvezető és művelődésszervező jellemzi „katasztrófa” szóval a helyzetet. Egyre több előadásuk, műsorukat kell visszamondani érdeklődés hiánya miatt. Az érdeklődés hiánya pedig az arra fordítható összeg nagyságából fakad. Olyan előadások, amelyek néhány évvel ezelőtt még „minden jegy elkelt” táblával futottak, ma már fél házzal sem mennek le. Az előadóknak pedig fizetni kell, hiszen munkájuk ellenértékét kérik. A kereslet hiánya a kínálati oldalon is megmutatkozik. Kevesebb lesz az igazán nívós, de nehezen megfizethető előadás. Mindez az emberek anyagi helyzetétől függ. Attól, hogy hol lakik, hogy mi a végzettsége, hogy milyen körülmények között él. Sajnos Magyarországon a megélhetés egyre drágább, a családok, a háztartások a napi megélhetés gondjával küzdenek. Sok helyen a minimális szükségletek kielégítése is megoldhatatlannak tűnik. Mások okulva a környezetükben élők esetéből, inkább tartalékolnak, mert a holnap bizonytalan. Bizonytalan a munkahely, a rendszeres jövedelem.
Abraham Maslow „piramis modellje” legalján a fiziológiai szükségletek állnak, míg a legfelsőben található az önmegvalósítás, személyes fejlődés. A vidéki kisvárosokban, településeken élők egyre nagyobb részét jellemzi a Maslow féle piramis alsó szintje. Csak arra van lehetőségük. Igény lenne, csak pénz nincs. De nem jobb a helyzet a közepes nagyságú városokban sem, sőt, a nagyvárosokra is egyre inkább jellemző, hogy a kultúrára fordított kiadás csökken. Szegeden, Győrben előadások maradnak el, vagy csak veszteségesen tudnak megtartani egy-egy rendezvényt. Mivel a kulturális intézmények kevesebb pénzből gazdálkodnak, kevesebb saját rendezvényt tudnak tervezni, megtartani.
A kultúra nagyon fontos egy nemzet életében. A jövő felnőtt nemzedéke sínyli meg hiányát. Mert aki nem olyan közegben nőtt fel hol,- ha nem is mindennapos esemény egy színházi előadás - sem színház,- mozi látogatást nem tud finanszírozni a család, annak később már igénye sem lesz rá.
Véleményem szerint ez a regnáló hatalom felelőssége, hogy elérhetővé tegye mind nagyobb körben az ilyen jellegű igények kielégítését. Magyarul, a kormánynak kell több forrást biztosítani az intézmények részére. Ezzel szemben viszont azt láthatjuk, hogy – szándékosan, vagy sem – inkább elsorvasztják a kulturális intézmények nagy részét.
Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárból.
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
